Jó lenne, mi ???
Korai és költséges neveltetésem alapján úgy gondolom, többnyire szerencsésebb, ha irigykednek rám, mint ha sajnálnának. Ezen a megfontoláson az aktuális járvány mentén kialkult helyzet sem változtat, de fontos hangsúlyoznom: távol álljon tőlem, hogy a nehéz időkben tovább fokozzam a megosztottságot, vagy az emberekben esetlegesen kialakuló tehetetlen elkeseredés érzését.
Külföldi tartózkodásom során rengetegszer éreztem: „bárcsak a felét megoszthatnám az otthoniakkal” – hiszen a fejlődő országokban eltöltött hosszú idő egyik legmeghatározóbb élménye a közösség, az elfogadás és összetartozás ereje – de hazatérésem után a tényleges beszélgetések, fénykép nézegetések során rájöttem, ez szinte lehetetlen. Barátaim kíváncsiság, pozitív rácsodálkozás helyett automatikusan, méregetni, összehasonlítani kezdtek saját helyzetükkel. A beszélgetés részükről így hamar átfordult önsajnálatba, majd elmerült a szokásos magyar kocsmológiai eszmefuttatásokban, melyek végredménye az hogy sz#r az egész úgy ahogy van, izlés szerint kiegészítve természetesen azzal, hogy ki az aki tehet erről.
Mint ilyen, értelmetlen lenne hát terjengős élménybeszámolókat fotó, videóközvetítéseket írni. Ha már erről van szó, ebben sokkal jobb és (szórakoztatóbb ?) a mai televíziós mockumentary műfaj. Valóban home office esetében a sorozatnézés mellett ez a legkönnyebben elérhető bódító szer... (az önáló otthoni munka nehézségeire a későbbiekben még részletesen kitérek.) Ha valakit érdekel Afrika természeti világa, politikai, humanitárius helyzete rengeteg anyagot találhat a televíziócsatornákon és az interneten.
Nekem nincs lehetőségem ezekhez mérhető komoly „belőtt” fotók, videók készítésére, egy „főállású” blogger szintjén: munka mellett kevés idő marad a tartalom szerkesztésére. Az élmények és öttletek többnyire egy poros úton rázkódó autó koszos szélvédőjén keresztül jelennek meg: nem lehet megállni.
De mivel egy csodálatos helyen rekedtem a járvány kapcsán, szívesen megosztom azokat az apró momentumokat, melyek vidámmá teszik itt töltött napjaimat. Ezen írások eredete így a budapesti kollégáimmal fenntartott Whatsapp csoport, ahová válogatás, szerkesztés nélkül küldöm a projektről és mindennapjainkról a telefonomról spontán lőtt fotókat. A projekt tényleges tartalmát a következőkben apránként ismertetem.
Nagy örömöt jelent, ha reagáltok ezen rövid írásokra, kiegészítve saját véleményetekkel, kérdésekkel: mire vagytok kíváncsiak. Az írások meglehetősen vegyesek és rövidek lesznek, nyomokban műszaki, mérnöki tartalommal. És ha valakinek úgy esik jól, ám legyen: irigykedjetek bátran, van mire :)
Következzen néhány fotó a mindennapjainkról:
Rácsok, kerítések és
őrbódék. Itt valamennyi fontosabb épületet fegyveres őrök vigyáznak,
„békeidőkben” is. A kilátás természetesen csodás. Forte Portal-ban, a Kongo-i
határ közelében bérlünk lakást egy kimondottan erre a célra fenntartott épület
együttesben.
Mikor megérkeztünk, 3-4
európai bérlő volt, ők aztán idővel igénybe vették az utolsó mentesítő
járatokat, és hazatértek, tekintettel járvány kitörése után kialakult
előreláthatatlan helyzetre. Jelenleg úgy tűnik szerencsések vagyunk: A repterek
korai lezárása, az esetek követése és a bevezetett kijárási tilalom
megakadályozta a járvány jelentős terjedését Ugandában.
A nyílászárókon jól
megfigyelhető a különböző szűrési szintek ötvözése: ahol van üvegtábla kitűnően
véd a beverő eső, szél ellen. Ahol nincs üveg, a szúnyogháló a bosszantó kis
kártevők (és a malária) visszatartására szolgál... A rácsok értelmét (egyelőre)
nem látom... Talán oroszlánok?
Az épületek gyakran elég
„börtön” jellegűek – a biztonságról később írok részletesen. A lakásban így
szabadon jár a levegő, ez kellemes, egészséges környezetet biztosít, de a
portól nem véd.
A lakás – helyi
viszonylatban magas szinvonalúnak mondható. Szoba, konyha, fürdőszoba (és
wow... angol WC-vel, melegvízzel). Légkondícionáló nincs, de tekintettel az
1400m tengerszint feletti magasságra, annak alkalmazása még ezen a az égövön is
ritkán indokolt. Vezetékes ivóvíz természetesen nincs.
Ami személy szerint
legjobban zavar, a szobák sötétsége, és rossz világítása: ittartózkodásom óta
probálok normális izzólámpát (Ledes, fénycsöves vagy hagyományos) találni,
sikertelenül.
A villamos energia
ellátás nem teljesen általános privilégium errefelé. Naponta 2-3 áramszünet
van... Viharos napokon ezt egyszerűbb úgy mindani, hogy 2-3 alkalommal van villany.
A legtöbb külföldieknek
szánt étterem itt is bezárt, saját kosztra, vagy helyi kínálatra vagyunk utalva
Kívülről picit bizarrnak
tűnik....
Ezt már csak a belső
élmény fokozza. És persze kávét valójában nem is tartanak.... De trancsírozott
döglött kecskét szinte bárhol találni. És persze zöldség, rízs és banán.
Állítólag egészséges.
Az éttermet egyébként az
egyik nemzetközi, oktatással foglalkozó segélyszervezet frissen végzett diákjai
üzemeltetik, szárnyukat bontogatva a vendéglátás rögös útján.
Ugandában 4 hete kijárási
tilalom van érvényben, a következő fő szabályok alapján:
- Este 7 és reggel 6.30 között tilos az utcán, épületen kívül tartózkodni
- Tilos a személyautók használata
- Tilos a személyszállítás (taxi, tuktuk Bodaboda (motor)
- Motorkerékpárok délután 2-ig közlekedhetnek
- Szalonok, kocsmák és egyéb szaküzletek zárva vannak
- Élelmiszer boltok és éttermek nyitva, korlátozásokkal
- Az építkezések folytathatóak, de a munkásoknak ott kell lakni. Építőanyag boltok is zárva tartanak
- Az áruszálítás korlátozottan lehetséges
Az élelmiszer
házhozszállítás természetesen itt is fellendült a járvány napjaiban, de kicsit
máshogy értelmezik, mint odahaza:
Marad hát a főzés...
Feleségem kezd egészen jól belejönni, a hiányzó keleti összetevőket pótolni. A
sült rizs eddig minden országban megmentett, itt is beválik. Boltokban húst,
halat csak konzerv vagy fagyasztott formában kapni, némi kreativitással ebből
is lehet ehető kosztot varázsolni.
Paracsidomos tészta,
tésztasaláta olajos hallal, tojás minden változatban... Minap palacsinta sütést is bevállaltam.
PP
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése